Hofi Géza így gyászolta szeretett feleségét

Hofi Géza életében 1995-ben indult a dráma, amikor imádott párja megbetegedett, a színész minden nap látogatta őt…

Hofi a katonaság idején már erősen udvarolt Gittinek, aki csodaszép, tejfehér bőrű, vörös hajú lány volt. Egy tánciskolában ismerkedtek meg, majd egymásba szerettek

Gitti feltétel nélkül szerette Gézát, mindent megtett érte: kiszolgálta, a kedvében járt, meghallgatta, ha valami bántotta, és ha kellett, erőt öntött belé. Harminchat évet töltöttek el együtt, majdnem tökéletes harmóniában.

1995-ben azonban Gitta megbetegedett, és kiderült, hogy a baj visszafordíthatatlan. Utolsó heteit kórházban töltötte, Géza minden nap látogatta őt. Óriási virágcsokrokat cipelt be a kórterembe, de a felesége már nem ismerte meg. A halála rettenetesen megviselte a színészt, hónapokig kora hajnalban járt ki hozzá a temetőbe, hogy ne lássák az emberek.- írja a 24.hu.

Sokáig hozzá sem tudott nyúlni Gitta ruháihoz, az unokaöccsét kérdezgette: nem tudsz valahol egy égetőkemencét? Nem tudnám elviselni, hogy máson lássam meg a ruháját!”

Hofi ezután egy darabig színpadra sem állt, de aztán újra közönség elé lépett. A Madách Színházban előadása záródalát feleségének énekelte, egy szál rózsával a kezében és könnyekkel a szemében.

Várjuk a véleményed

Watch Dragon ball super

A weboldal használatához el kell fogadnod, hogy cookie-kat helyezünk el a számítógépeden. Részletek

Egy EU-s törvény alapján kötelező tájékoztatni a látogatókat, hogy a weboldal ún. cookie-kat használ. A cookie-k (sütik) apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el a számítógépeden, hogy minél egyszerűbbé tegye a böngészést. A sütiket letilthatod a böngésző beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszed meg, illetve ha az "cookie" feliratú gombra kattintasz, elfogadod a sütik használatát.

Bezár