in

Laux József temetése – a dobos egykori felesége is búcsúzott

Több mint száz tisztelője, barátja, pályatársa kísérte utolsó útjára Laux Józsefet, az Omega és az LGT egykori dobosát szerdán délután Budapesten, az Óbudai temetőben.

A 73 éves korában, szívbetegségben augusztus 6-án elhunyt zenészt római katolikus szertartás szerint búcsúztatta gyászoló családja előtt Marton Zoltán László, a Szent István Bazilika káplánja. A barátok közül Dalia László újságíró beszélt a ravatalnál, ahol lejátszották az Omega együttes Az éjszakai országúton című dalát.

“Nagyvonalú volt és elegáns, tizenöt éven keresztül minden péntek délután találkoztunk Budapesten. Somló Tamás halála nagyon letörte, azt mondta, három napig sírt utána. Amikor utoljára a balatonfüredi szívkórházban találkoztunk, arról beszélt, hogy lelke az Óbudai temetőben meg tudna nyugodni” – mondta Dalia László. A sírnál másik barátja, Csupó Attila búcsúzott tőle röviden.

A búcsúztatáson jelen volt Adamis Anna, Laux József egykori felesége, az Omega és az LGT volt szövegírója, a zenészek közül az Omega együttes képviseletében Kóbor János, Benkő László, Molnár György, Mihály Tamás és Debreczeni Ferenc, valamint Kovacsics András, az együttes korábbi zenésze, az LGT-ből Presser Gábor, Karácsony János, Solti János és Frenreisz Károly, továbbá mások mellett Bródy János, Köves Miklós, Horváth Charlie, Török Ádám, valamint Schiffer János egykori főpolgármester-helyettes.

– MTI –

Várjuk a véleményed

Édes fotó! Antal Timi: “Drága szüleimmel”

Elolvadtunk Szebeni István kisfiától – cuki fotó