in

Rio 2016 – Hosszú Katinka férje ezt mondta párjának a győzelem után

Hosszú Katinka a győzelem után a férjéhez rohant, majd elárulta mit mondott neki a párja.

Hosszú Katinka 4:26.36 perces, hatalmas világcsúccsal nyert aranyérmet 400 méter vegyesen a riói olimpia úszóversenyeinek szombati nyitónapján.

Hosszú pályafutása első ötkarikás érmét szerezte.

“Szerintem még nem fogtam fel, hihetetlen” – nyilatkozta Hosszú az M4 Sportnak. “Tényleg azt tudtam csinálni, amit edzésen. Olyan érzésem volt, mintha edzésen lennék, hiszen mióta kijöttünk Rióba, minden nap a négyes pályán úsztam. Kiráz a hideg, még nem hiszem el.”

Hosszú hangsúlyozta, négy évvel ezelőtt Londonban túlságosan rágörcsölt a versenyre, csak arra tudott gondolni, hogy legyen túl rajta. Ennek volt betudható, hogy 400 méter vegyesen negyedik, 200 méteren pedig kilencedik lett.

“Aztán elkezdtem dolgozni Shane-nel, folyamatosan versenyeztünk és fejlődtünk. Az elmúlt négy évben nem volt olyan, hogy egyetlen napnál többet kihagyjak, de megérte” – mondta Hosszú Katinka.

Hozzátette, férje és edzője, Shane Tusup a győzelem után azt mondta neki, pontosan úgy diadalmaskodott, ahogy megálmodta.

“Ennél tökéletesebb nem is lehetne, ez életem egyik legszebb napja” – hangsúlyozta Hosszú Katinka arra utalva, hogy egyszerre lett olimpiai bajnok és adta át a múltnak a korábbi világrekordot.

Még több Rio 2016 hírek ITT

– MTI –

Várjuk a véleményed

Nagyon romantikus! Szinetár Dóra ilyen képet még nem posztolt

Rio 2016 – Szász Emese érdekes bejelentése a győzelem után