Jöjjön Szécsi Pál – A távollét dala.
Emlékszel?
Utolsó beszélgetésünket egy száguldó mentőautó szirénája szakította félbe.
Megijedtem, mint mindig, ha valahol a sziréna felhangzik.
Pedig akkor még nem tudtam, hogy számomra és számodra
nagyobb veszély nem jöhet, mint hogy elhagyjuk egymást.
Azóta sem feledtem el azt a délutánt.
Egymást átölelve álltunk az utca forgatagában,
mintha soha többé nem akarnánk elválni egymástól.
De én egy erőltetett mosollyal kibontakoztam a karjaidból,
lágyan megcsókoltalak és fölényes könnyed hangon azt mondtam:
“Ne félj az elválástól. A távollét olyan, mint a szél.
A kis tüzeket kioltja, a nagyokat fellobbantja. A nagyokat fellobbantja…”Viharként tombol már a messzi távol
Felgyúlt a régi tűz, s a szívem lángol
Eszembe jutnak mind a meghitt órák
Egy ablak és a te kis szobád
