Jöjjön Tamás Gábor – Hervadó petúniák előadása.
Én mostanában mindig rólad álmodom,
Átélem újra azt a régi szép napot,
Mikor egy borús szürke nyári délután,
Beléptél hozzám, s megtelt fénnyel a szobám,
Nem értem most sem mi történt akkor velem,
Talán ez volt az első, igaz szerelem,
Szemedbe néztem, s ennyit mondtam, csendesen
Csak terád vártam eddig, légy a kedvesem.
Szeretni úgy foglak én mint senki más,
Bármerre járok mindig hozzád visz az álom,
Száz mezei virágból koszorút kötök,
S boldogabb nem lesz senki nálam, e világon
Száz mezei virágból koszorút kötök,
S boldogabb nem lesz senki nálam, e világon.
És jöttek szenvedélyes, forró éjszakák
Melyeket soha többé nem tudok feledni,
Hullamló dús hajadnak, édes illata,
Bármeddig élek én örökre fog követni.
Mióta elhagytál oly szomorú vagyok,
Miért lett ez így mindig csak arra gondolok,
Az ablakomban hervadó petúniak,
Azóta várnak egyre szomjasan terád.
Feledni nem tudlak én, soha már,
Utolsó pillantásod most is egyre látom,
Mint sárga falevelet hideg őszi szél,
Úgy vitt el téged valaki, azon a nyáron,
Mint sárga falevelet hideg őszi szél,
Úgy vitt el téged valaki, azon a nyáron.
Feledni nem tudlak én, soha már,
Lépteid kopogását most is egyre várom,
Tudom, hogy újra lobban szívünkben, a láng
S kinyílnak még a hervadó petúniák,
Tudom, hogy újra lobban szívünkben, a láng
S kinyílnak még a hervadó petúniák.
