Bay Éva könnyezve fogadta a nagy hírt

Hirdetés

Bay Éva húsz éven át vezette hétvégente a Hatoslottó sorsolását, de a műsorvezetőt 2011-ben egy fiatalabbra cserélték: nem is akárkire, hiszen ezentúl a fia hozhat nekünk szerencsét.

Marczali László élete nagy álma teljesült azzal, hogy édesanyja után ő vezetheti a Hatoslottó vasárnapi műsorát az RTL Klubon. A feladat nem áll távol tőle, hiszen 15 éves kora óta kísérgeti anyukáját a sorsolások helyszínére, így szinte észrevétlenül szeretett bele a televíziózásba.

“Már kamaszként nagyon megszerettem a hatos lottó műsor felvételeit, és az egésznek a hangulatát. Mindig is érdekesnek találtam ezt a televíziós műfajt” – mesélt gyermekkori élményeiről az ismert műsorvezető, Bay Éva fia. Laci a mostani munkáját megelőzően az Ötöslottó sorsolásnál is dolgozott, majd felvételvezetőként tevékenykedett, és egy kereskedelmi rádióban hírolvasó munkát is kapott. Egyszerre több helyen – többek között egy sportcsatornánál is – dolgozik, de nagyon élvezi a pörgést és ezt a fajta életvitelt. “A megállítjuk egy millióért műsort is volt szerencsém vezetni, és talán ez volt a belépőm a mostani élő Lottó sorsolásra.” – mesélte a Life.hu-nak Laci.

A büszke édesenya, Bay Éva természetesen ott volt a műsorvezető válogatásokon, és a stúdió sarkából figyelte fiát, hogyan szerepel. “Teljesen meghatódott, amikor kiderült, hogy engem választottak utódjának, együtt bőgött a sminkessel meg a fodrásszal. Amikor leköszönt, csináltam neki egy búcsú meglepetésbulit is: na ott aztán megint mindenki bőgött.”

Várjuk a véleményed
Hirdetés

Watch Dragon ball super