Édes fotó! Lajtai Kati cuki kisfiávak kíván boldog karácsonyt

Hirdetés

Édes fotó posztolt Lajtai Kati. Az énekesnő cuki kisfiávak kíván boldog karácsonyt.

“Karácsonyi méladerű
Az élet óriási történetbe kezdett velem az idén azzal, hogy megszületett a kisfiam. Új időszámítás. Csordultig lét. Átrendeződött hangsúlyok. Például a világháló is háttérbe szorult, mert a való élet lekörözte nap, mint nap. Érdekes belegondolnom, hogy manapság ez a két világ – a virtuális/a net/a facebook és a valódi, kézzel fogható/szívvel érezhető emberi kapcsolódások – sokszor szinte versenyeznek az emberért, az ő idejéért, energiájáért, a lelkéért. Nálam az utóbbi áll nyerésre. Talán amúgy is, de mostanság mindenképpen. A karácsony nekem ennek az életnek, az egymással, az egymásért létnek az ünnepe – szeretettel tartozni valakihez, valakikhez, vagy valami fontos megfoghatatlanhoz. Így jó élni, ezt jó érezni, megemlegetni és ünnepelni. Persze mondhatjuk, hogy hisz ez minden nap fontos kéne, hogy legyen. De elrohanjuk, de elfelejtjük, de elidegeskedjük, de elféljük, de elharagudjuk, de elhibázzuk és elhibáztatjuk – sokszor. Most lassítsunk, most jusson eszünkbe, most nyugodjunk meg, most bizakodjunk, most bocsássunk meg, most csak újra legyünk együtt és szeressük egymást!
Boldog karácsonyt!”

– közölte Lajtai Kati.

Várjuk a véleményed
Hirdetés