Meghatóan szép! Celine Dion így nyilatkozott elhunyt szerelméről

Hirdetés

Celine Dion: Ilyen igaz szerelmet kívánok mindenkinek.

2016. január 14-én Celine Dion férje meghalt. Celine Dion és férje még 1980-ban ismerkedtek meg, amikor az énekesnő csak 12, René Angélil viszont már 38 éves volt. 1987-től együtt voltak, és 1990-ben jegyezték el egymást.

Angélil kapott ám hideget-meleget, még manapság is „perverz tataként” bélyegzik meg egyes fórumokon – pedig nem érdemelte ki ezt a lenéző minősítést, sőt! Az énekesnő többször is hangoztatta: ilyen igaz szerelmet kíván mindenkinek, sőt ezt erősíti meg egy híres, kanadai zenész kolléga is

Nem volt gond a korkülönbség

De vajon mi tartotta össze ezt a két embert, és hogyhogy nem zavarta őket a korkülönbség?

„Ahogy teltek-múltak az évek, úgy szűkült le az a 26 éves szakadék, és egyszer csak észrevettem, hogy már nincs is ott. Kamaszként még előfordult, hogy Renét magamhoz képest idősnek láttam, de ahogy felnőttem, ez az érzés tovaszállt” – magyarázta Dion.

Főleg, hogy Dion állítása szerint a férfi roppant energikus volt, egy percre sem pihent le – sokat dolgozott, és mindenhova elkísérte feleségét, akivel egyébként 1994-ben házasodtak össze.

nlcafe összeállítás

Várjuk a véleményed

Watch Dragon ball super

A weboldal használatához el kell fogadnod, hogy cookie-kat helyezünk el a számítógépeden. Részletek

Egy EU-s törvény alapján kötelező tájékoztatni a látogatókat, hogy a weboldal ún. cookie-kat használ. A cookie-k (sütik) apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el a számítógépeden, hogy minél egyszerűbbé tegye a böngészést. A sütiket letilthatod a böngésző beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszed meg, illetve ha az "cookie" feliratú gombra kattintasz, elfogadod a sütik használatát.

Bezár