in

Top 10: ezek a legjobb szerelmes filmek – kulturpart összeállítás

Hirdetés

9. Szerelem

Az ötvenes években Luca, a fiatal tanárnő hűségesen várja haza politikai okokból bebörtönzött férjét, Jánost. A régi barátok félnek, elzárkóznak a segítségre szoruló asszony elől. Luca feladatai között szerepel az is, hogy ellássa anyósát és elhitesse vele, hogy fia filmet forgat Amerikában. A két nő különös kapcsolatának alapja, hogy ugyanazon férfi áll életük középpontjában. A Mama már nem tudja megvárni fia hazatértét, de János kiszabadul, s a házaspár újrakezdi az életet.

Makk Károly filmje Töröcsik Marival és Darvas Ivánnal, valamint Darvas Lilivel minden idők egyik legszebb magyar alkotása.

10. Holdfény királyság (Moonrise Kingdom)

Wes Anderson ezzel a filmmel is mesterművet alkotott. 1965 nyarán két tinédzser szerelembe esik, és titokzatos egyezségük értelmében együtt szöknek meg a vadonba. A New England-i hatóságok azon dolgoznak, hogy rábukkanjanak a gyerekek nyomára, miközben az eltűnés híre, és egy közeledő vihar alaposan felforgatja a nyugodt közösség életét. Lehetne ez egy átlagos szerelmi történet is, ha nem 12 évesek lennének a főszereplők.

Várjuk a véleményed

Lapozz, összeállításunk a következő oldalon folytatódik! 

Ez a hölgy Veréb Tamás barátnője – elmesélték, hogyan ismerkedtek meg

Gyönyörű pár – a címlapon Hevesi Tamás és csodálatos párja